Ver a szív,
Csendes folyó
titokzatos zátonyokkal,
néha-néha megcsobbanva,
hol siet, hol meg-meg állva
áramlik benne szüntelen
a vér.
A lélek csendje
néha visszahangzik messze,
majd tovaröppen,
felborzolt smaragd hullám,
szanaszét tör mindent, mi útjába kerül,
s csak mikor partot ér, akkor szelídül
a tenger.
Szemed látom benne,
örök-bölcs, mély óceán,
gyöngyszemet rejt a mélye.
Ki vagyok én, hogy megtaláljam?
Kincsét a tenger
féltékenyen rejti
előlem el.
Nem a tiéd –
hallom a hullámok robaját.
Nem a tiéd, hiába meríted kezed
a selymes habokba,
Hiába akarod elérni azt, mi a mélyben csillog,
Másnak szánta a sors,
Másnak szánta a mély.
Szíved e szívben nem talál otthonra.
Véred csendesedjen,
csituljon el,
Csendes folyó,
Nem vad hegyi zuhatag többé.
Lassan, békésen folydogál,
Néha csobban egyet,
És senki, de senki nem láthatja,
Senki, de senki sem tudhatja,
Mit rejt el a mély.
Írta: Admin / ReménytelenSzerelem
2014.01.29-én
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: